Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép, átlátható világ. Tényleg létezett ilyen? Amikor az emberek nem kapkodták a fejüket a változások láttán? Nos, azt beszélik, hogy valamikor, a hőskorban előfordult. Mondjuk, akár én is emlékezhetnék rá, hiszen éltem már, csak hát akkor még a kedvenc dömperemet tologattam a réten, amikor ez így volt. Ma meg, hát beindultak a dolgok, minden változik, gyorsul a világ, és hiába vagyok fiatal, sokszor mégsem értem, mi is történik körülöttem.
Az élet szinte minden területén változott valami, vagy épp most változik, esetleg a jövő héten fog. Emiatt másképpen éljük az életünket, mint a szüleink tették, amikor ők voltak fiatalok. Másképpen és mást eszünk, mást viselünk, máskor alszunk, mások lettek a társas kapcsolataink, a céljaink, az ideáljaink, máshogyan osztjuk be az időnket. Ez vajon miért lehet?
Mi is csak a sötétben tapogatózunk, de azt gyanítjuk, hogy valami köze lehet a technika vívmányaihoz és a felgyorsult élethez, na meg a rendszerváltáshoz, ami mindennek utat engedett. És hogy ki ez a mi? Mi huszonévesek, akik még a '80-as években születtünk, amikor bekötötték az első telefonokat, de boldogulnunk már az új évezredben kell, ahol a mobilunk segítségével Facebookozunk.
Alapjaiban máshogy gondolkozunk, máshogy oldjuk meg a problémáinkat. És persze teljesen mások is a mi problémáink. Minden globális, minden a neten zajlik, lassan mindenki multikulti lesz. De arról szinte senki nem beszél, hogy milyen folyamatok állnak a háttérben, és hogy mi mivel függ össze, ebben a kusza létben. Pedig kellene beszélni róla, mert nem árt, ha megértjük saját magunkat, ha tudjuk, hogy miért azokat a dolgokat választjuk, amiket.
Na igen, az örök kérdés: miért, miért, miért? Hát erre keressük a választ itt, a GeneLIKEión.
2011 április 26
Hack Orsolya