Mi az a kezedben? Dobod el?!

Az első fontos változás, amelyről elmerengtem, az olvasási, nevezetesen a könyvolvasási szokások megváltozása. Ez egy kicsit talán elfogult részemről, hiszen nekem az olvasás a mindenem, könyv nélkül olyan, mint... Igazából fogalmam sincs, hogy milyen, mert mióta az eszemet tudom, mindig olvasok valamit. De vajon mi az oka annak, hogy ezzel a szokásommal egy lassan kihalóban lévő „fajhoz" tartozom?

A szüleim szerint én könyvvel a kezemben születtem. Erre nem emlékszem.:) Arra viszont annál inkább, amikor a családi nyaralásokon rendszeresen pénzt ajánlgattak, hogy végre egy kicsit hagyjam abba a betűfalást és tegyek úgy, mintha szociális lény lennék. Ez a fajta finom zsarolás nem járt sikerrel, olyannyira nem, hogy mára a kezemben van egy magyartanári diploma. És egy könyv. Mindig.

Nos, ezután a felvezetés után azt hiszem nem csoda, ha nem értem azokat, akik nem olvasnak. Mert sajnos a saját korosztályomban is az a trend, hogy olvasni nem jó, sőt talán ciki is. De legalábbis nem menő. Na persze, néhanapján a kezükbe vesznek egy-egy nyomtatott, betűket tartalmazó objektumot, de ez a legtöbb esetben a ponyva kategóriába sorolható. És megkérek mindenkit, hogy most tartózkodjon a „Sznob!" típusú felkiáltásoktól! Én is olvasok ponyvát, nem csak azt a bizonyos „hű de magas" irodalmat. Természetesen nekem is kell néha a kikapcsolódás, olyasfajta könyvek, amelyeken nem kell gondolkozni. Na de nem csak ezek léteznek!

Igazából tényleg nehéz megértenem az okokat, mivel szerencsére a barátaim és a családtagjaim is szeretnek olvasni. Szóval nem értem, hogy az emberek miért nem olvasnak. És ha már így van, akkor mi lesz a szépirodalommal? És főleg azokkal, akik a kortárs szépirodalmat írják? Na jó, persze van egy réteg, akik fogyasztják a magas irodalmat, de sajnos az a tapasztalatom, hogy ez egy egyre szűkebb és egyre inkább belterjes csoport, akik lényegében lassan oda jutnak, hogy egymásnak írnak. Na, meg a bölcsészhallgatóknak.

Ha az okokat kutatom, talán az lehet az egyik alapvető probléma, hogy a mi korosztályunkkal valahogy az iskolában „elfelejtették" megszerettetni az olvasást. Szerencsés kivételnek mondhatom magam ebből a szempontból. Emellett persze a szokásos érvről sem lehet elfeledkezni: „Nincs nekem időm olvasni!" Ez eleve nagyon rosszul hangzik, mert szerintem mindenkinek arra van ideje, amire akarja. Érdekes módon nekem mindig jut időm az olvasásra. De lehet, hogy én származom valami furcsa bolygóról?! És persze az sem mellékes, hogy manapság egyáltalán nem menő olvasni. Sokan sajnos kulturális analfabéták, akik nem csak hogy nem akarnak, de nem is képesek végigolvasni egy könyvet úgy, hogy meg is értsék azt. A fiatalok sokszor ki is közösítik azokat, akik szeretnek olvasni. Eközben a kultúra popularizálódik, a ponyva még határeset, de a szépirodalom?! Pfff, ugyan már, az maradjon meg a szemüveges kisbékáknak, akiknek nincsenek barátaik.

Hát kérem szépen, én szeretek olvasni. És bár szemüvegem az van, de vannak barátaim is. Meg lehet találni az egyensúlyt és meg lehet szeretni az olvasást. Régen természetes volt a nagy klasszikusok és a kortárs művek ismerete. Persze a politika többnyire meghatározta, hogy mit kell szépirodalomnak tekinteni, és mi az, amit „bűn" olvasni. De legalább olvastak az emberek. Ez a mai fiatalokról, az úgynevezett 80-as generációról már nem mondható el. Vajon miért?!